A lovakat különböző jelzéseik alapján érthetjük meg, és reagálhatunk rájuk. Ezt hívjuk testbeszédnek. Mindenképpen érdemes néhány dolgot tudni erről, hiszen ha félreértelmezzük a jeleket, akkor annak igen kellemetlen következményei lehetnek, mind a lónak, mind a gazdának.

Hangjelzések: A lovak a csendes állatok sorába tartoznak, kifejezetten nem szeretik a zajt, maguk a nap folyamán igen ritkán hallatják hangjukat, prüszkölést, horkantást még gyakrabban hallatnak, de nyerítést, nyihogást csak nagy ritkán és alapos indokkal.

Prüszkölés: A megelégedettség jelzése, a ló jelzi, hogy feladata feszültsége, feszessége oldódott.

Horkantás: Horkolás szerű zörej belégzéskor és lökésszerű horkantás kilégzéskor. Ezt halljuk egyes telivéreknél vágtában, ha a ló izgatott, vagy ha a távolból ijesztő zörejt hall. A horkantás tehát mindig a várakozással telt hirtelen meglepődés jelzése a ló idegrendszerét figyelő-állásba helyezte. Legfeljebb lehet tiltakozás egy váratlan, „nem- szeretem” érintés ellen, mint egy figyelmeztetés: hagyj békén!

Nyerítés: Fiatal lovak izgalmukban gyakran nyerítenek. Vagy így üdvözlik társukat az istállóban, vagy a karámban, vagy a legelőn, ha megpillantják egymást. Az éles, magas, erős hangú nyerítés viszont negatív hangjelzés, minden esetben kellemetlen dolgot jelez, haragot, nagy fájdalmat vagy révületet.

Nyihogás: A ménes tagjai a közös legelészés során folytonosan kommunikálnak egymással. Halk nyihogással, valamint többé-kevésbé barátságos horkantásokkal kommunikálnak. Ezekkel a testbeszéddel kísért jelzésekkel közlik egymással, milyen helyet foglalnak el a ménesben. A lovak megszaglásszák, megnyalogatják, harapdálják egymást, s játszanak is egymással. A kölcsönös harapdálás vagy tisztogatás szilárdítja meg két ló kapcsolatát. Ilyesmire istállóban is akad példa, a pihenés óráiban az istállók bokszai felett gyakran élénk nyihogást, prüszkölés, így közlik egymással, hogy a másik nincs egyedül. Ne feledjük, a ló nem magányos állat, mindig csapatban érzi jól magát, a nyihogás mindig az öröm, a bizalom, a jó hangulat, az elégedettség jelzése a lovaknál, egyértelműen pozitív jelzés. (szemben pl. az éles hangos, magas, erős nyerítéssel, amely mindig nagy haragot, fájdalmat, vagy rémületet fejez ki.

Szem: A ló szeméről sok mindent leolvashatunk a vérmérsékletéről, a természetéről. Nyugodt, tiszta és jóindulatú tekintetű szem kellemes természetet jelez. A kis és „gonosz” tekintető szem gyakran jár együtt vérmérsékleti nehézségekkel, hirtelen kitörő agresszióra képes lovat is jelenthet. Azokról a lovakról, melyek szemében sok fehérség látható, azt tartják, hogy nagyon energikusak, és emiatt gyakran, mert nem fáradnak el, nehezen kezelhetők. A nyugtalanul repkedő tekintet féltékenységre utal. Ez például nem szokatlan istállóváltáskor. Azt mutatja, hogy a ló bizalma ápolójához és környezetéhez még nem szilárdult meg. Ha azonban a nyugtalan kifejezés a jó bánásmód ellenére is megmarad, más lehet a gond, de mindenképpen arra utal, hogy a ló „mentálisan” nem érzi jól magát, gyanakszik, bizonytalan, nem elengedett, egyébként lehet, hogy épp az ápolójával van gondja. A félénken tekintő szem lehet, hogy belső fájdalom, valamilyen betegség kifejezője is, ha tartóssá válik szóljunk állatorvosunknak.

Fül: Az egyik legbeszédesebb testrész. A fülről pontosan leolvasható a ló aktuális kedélyállapota. Az előre csapott fül kiegyensúlyozott hangulatot mutat. A felálló, de nyílásával hátrafelé fordított fül hátrafelé irányuló feszült figyelem jele. A hátrahúzott, sőt: lelapított fül rossz közérzetet, vagy haragot jelent. Ilyenkor legyünk óvatosak. Ha a ló a fülét hátracsapja védelemre, vagy megelőző támadásra készül, ilyenkor hirtelen rúghat vagy haraphat. Ilyenkor nagyon határozottan, röviden, energikusan és fenyegetően kell rászólnunk.

Farok: A nyugodtan, a mozgás üteme szerint ingó farok, az elégedettség jele. A behúzott vagy magasra tűzött farok, feszültséget jelez, ami gyakran unalomra, mozgáshiányra utal. Ezt gyakran a szabadba érve jókedvű ugrálás követi. Ha mozgásigény csökken, a ló ismét normálisan hordja a farkát. Azoknak a lovaknak, amelyeknek mozgás közben a farkukkal csapkodnak, rendszerint csiklandósak. Ezeket később óvatosan kell sarkantyúval lovagolni, és számolni kell bizonyos fokú túlérzékenységgel.

Izzadás: Az izzadás lehet a munka jele. Jelzi a megerőltetés mértékét és ezzel segít a követelmények beosztásában. Nagy fájdalom, például kólika estében is szokásos a hirtelen izzadás. Fiatal lovak izgalmukban is megizzadhatnak. Ilyenkor reszketnek és szívverésük érezhető a nyeregszárny magasságában.